Azok a régi, szép idők. Az alábbi iromány szerzője számomra ismeretlen, igy a történetek hitelességéért sem vállalok semmi felelősséget. :-)
Charlie kapitány
- rész
A hazatérő Duna-tengeri hajó reggel érkezett Mohácsra. Elkezdődött a vizsgálat, a határőrségé, a vámosoké, a révhatóságé stb. Az útleveleket összegyűjtötték, pofafürdőt tartottak, majd benéztek az ágyak alá, a szekrényekbe, a kéménybe stb. nehogy veszélyes nyugati kémek hatoljanak be a béketáborba. A vámosok belekötöttek mindenbe, ha nem kapták meg a néhány doboz cigarettát, zsilettpengét, narancsot az átvizsgált kabinok tulajdonosaitól. Na és persze ittak is. A vezetők fent, a parancsnoki kabinban, a hajó parancsnokával, Charlie bácsival, a többiek ellenőrzés közben, ahogy kínálták őket az elnézőbb szemle érdekében.
Mindenki ideges volt. Már megérkeztek haza, de még nem voltak otthon. A budapesti Vámmentes kikötőig még legalább tizenkét órányi út állt előttük, csak azután lehet majd megölelni a feleséget, menyasszonyt, gyereket. Persze, a Vámmentesben is várt rájuk egy hasonló vizsgálati tortúra, hiszen a sok léhűtőnek ott is bizonyítania kellett a létét és az éberséget, meg potyázni is szerettek.
Délutánra vége lett a hatósági vizsgálatnak, elindultak a borult téli ég alatt. Mindenki igyekezett rendbe tenni a holmiját, amit a fináncok széttúrtak. Általános iszogatás kezdődött, vagy inkább folytatódott, hiszen már hajnalban, Bezdánban, a jugoszláv oldalon kezdték sligovicával, de sokan már a Duna-torkolatnál Szulinán becújkáztak a román szilvapálinkából. Így hát csak rá-rá kellett tölteni végig a Dunán minden határállomásnál. A fiatalabbja nagyon be volt sózva, hogy érjenek már haza. Ez a haza-menés láza átragadt mindenkire. Jóformán senki sem feküdt le aludni. Az emberek egymás kabinjába jártak át, hol ezt, hol azt ittak, amivel kínálták őket. Néhányan becsíptek, de részeg egy se volt - talán az izgalom miatt.
Hamar beköszöntött a téli este. A parancsnoki híd tetején, a kis kormányos bódéban hárman szorongtak a sötétben: az ügyeletes tiszt, a dunai első kormányos és a watchman, az őrszolgálatos matróz. Vastag őrbundát viseltek a hideg fülkében. Keserű cigarettaszag és avas gyapjúszag telítette a kis légteret. Radar nem volt még akkor a hajókon, a fedélzeten minden világítást leoltottak és az ablakokat elsötétítették, hogy a fények ne zavarják a kormányos szemét. Ilyen nagyobb merülésű tengeri hajóval általában nem szoktak éjjel menni a Dunán, de a kormányosok, ha megkapták a maguk szemes kávé adagját, a csokoládét, cigarettát, whiskyt, miegyebet, bizony vállalták az éjjeli menetet is. Úgy ismerték a Dunát, mint a tenyerüket.
A főgépek hangja megnyugtató dorombolásként jutott el hátulról a hídra, és hajó orránál, oldalánál sistergett a felhasított Duna.
-----------------------
A parancsnoki kabinban Charlie bácsi az íróasztali karosszékben ült grafitszürke mellényben, pengére vasalt nadrágban, elegáns olasz selyemingben, nyakkendősen. Körülötte az ülőgarnitúrán, a tárgyalóasztalnál az iderendelt „vendégek”: a gépüzemvezető, a második géptiszt, a rádióstiszt, a második tiszt, valamint a fedélzetmester és a második dunai kormányos. Az ajtó jobb oldalán vigyázban állt a másik szolgálatos matróz, a baloldalon az első pincér, aki az italokat szervírozta, és a hamutartókat gondozta. – Ezzel zsúfolásig megtelt a parányi kabin.
Charlie bácsi vezette a társalgást, a régi szépidőkről adomázott. Éppen a szulinai kuplerájról mesélt és a híres, hírhedt szittyák futásáról. Mindenki előtt pohár, a parancsnok pontosan betartott három perces időszakonként ivást vezényelt. Intésére az első pincér azonnal újratöltötte a poharakat. Sztari Granicsár öreg sligovicát ittak, amit nemrégen szereztek be Bezdánban. Mindenki szívta a kitett török cigarettát. A történet végén a gépüzemvezető optimista véleményének adott hangot, miszerint jó esélyük van a másnap hajnali csepeli érkezésre. No, erre megint inni kellett.
- Persze sok függ az időjárástól – jegyezte meg Charlie bácsi. - Hiszen tudod kápókám, hogy mindnyájan Allah kezében vagyunk!
- Szerencsére sem havazás, sem köd nem várható a Kossuth Rádió szerint. – nyugtatta meg a kedélyeket a gépüzem korlátlan ura.
Kis helyeslő hümmögés innen-onnan, utána hallgatás. Charlie bácsi egy újabb cigarettára gyújtott és akkurátusan belecsavarta elefántcsont szipkájába. Nagy karikát pöffentett, de alig lehetett látni az amúgy is mindent betöltő füstben.
Az ajtónál álló őrszolgálatos matróznak odaszólt:
- Menjen fel a hídra és hozza le a hajónaplót!
A watchman letette a poharát, kiment és néhány perc múltán visszajött a hajónaplóval.
Charlie bácsi komótosan fellapozta az aktuális lapot, elővette aranygombos Mont Blanc töltőtollát, és a következőket jegyezte be a naplóba:
„21.05 A láthatóság erősen romlik. A hajó és a forgalom biztonsága érdekében lehorgonyzunk.”
- Fedélzetmester! Menjen előre a horgonygéphez! Watchman, menjen fel a hídra és mondja meg az első kormányos úrnak, hogy tiszteltetem, és álljanak azonnal horgonyra. Kápó te meg kérlek, menj le most a gépházba, leállási manőver lesz!
- Captain, ugye csak viccelsz?
- Nem, nem viccelek ez parancs! Magad is láthattad a látási viszonyok tetemes romlását. Horgonyra állunk. Várakozunk a láthatóság javulására.
Néhány perc múlva a főgép dohogása lelassul, majd teljesen leáll. Tompa zuhogással kifut a horgonylánc. Eloltják a menetlámpákat, kigyúlnak a fedélzeti fények, és égnek a horgonylámpák. Eddigre már szétszéledt a vendégsereg. Charlie beírja a hajónaplóba:
„21.10 Lassítás horgonyzáshoz. 21.15 Gép áll. Bal horgony ledobva 3 lánchossz. Gépkészenlét vége. A hajó horgonyon áll a Dunán, az 1511,3 folyamkilóméternél. Várakozás a láthatóság javulására.”
Charlie megnyomja a pincérhívó csengőt. Kopogás, belép makulátlan vasalt, fehér kabátban az első pincér. Tessék parancsnok úr.
- Szóljon a watchmannak, hogy jöjjön hozzám azonnal, majd menjen, és keresse meg a gépüzemvezető urat, a rádióstiszt urat és a második tiszt urakat, mondja meg nekik, hogy tiszteltetem őket és várom, hogy megjelenjenek a kabinomban.
Jön a szolgálatos matróz, tisztelettel bejelentkezik.
- Maga menjen és szóljon a fedélzetmesternek, hogy hívatom. Kérem, mondja meg a dunai kormányos uraknak, hogy tiszteltetem és várom őket a kabinomban.
Hamarosan szállingóznak a „vendégek”, eggyel többen vannak, mert az első kormányos is meg van híva. Gyenge tiltakozás után mindenkit rá lehet venni egy-egy pohárka sztari granicsárra. Ülnek, állnak, dohányoznak. Charlie bácsi kinyitja a kabin kerek ablakát. Kintről bejön a fagyos levegő és a személyzet tagjainak méltatlankodó beszéde a látszólag értelmetlen leállás miatt. A kinti levegő gyorsan átöblíti a fülkét. Harapósan friss a levegő a parancsnoki kabinban. Charlie becsukja az ablakot.
- Kormányos úr! Indulunk! Kérem, húzzák fel a horgonyt. Kápó, gépet kérünk. Fedélzetmester és a II. tiszt menjen előre a horgonyhoz!
Egymásután eloltják a fedélzeti reflektorokat. Klang-klang, szemenként kattan a horgonylánc a csörlő dobján. Néhány perc múlva az orrból a hajóharang sorozatos ütése jelzi, hogy fent van a horgony. Felgyújtják a menetlámpákat, és a sűrített levegő nagy tüsszentéssel beindítja az engedelmes motorokat.
Charlie bácsi mielőtt felküldené a hídra a hajónaplót, bejegyzi:
„21.50 A láthatóság javul.
21.55 Kormány- és telegráfpróba. – Rendben.
22.00 Gépkészenlét, horgonyhúzás.
22.08 Horgony a helyén.
22.10 Teljes erő. Hegymenetben, folytatjuk utunkat.
Charlie bácsi megint magához rendelte a „vendégeket”, ki vonakodva, ki bosszúsan érkezett, de volt, aki vidáman jött. Az első kormányos persze már nem volt velük, ő fent a hídon ismét a hajót vezette. A pincér italt töltött mindenkinek, rágyújtottak.
- Emlékeznek kérem, Galacon arra kis barna tanítónőre? – kezdte Charlie bácsi a beszélgetést.
Hamarosan kiderült, hogy legtöbben nem is emlékezhettek rá, mert a történet valamikor 1940 körül játszódott. A történet különben is eléggé zavaros volt a hallgatóság számára, mert egy csomó olyan név szerepelt az említett hölgy sikeres és sikertelen széptevői között, akik már régen nem hajóztak, és volt olyan is, aki már nem volt az élők sorában. Néhány rundó ital után azonban már kristálytisztán tudta minden jelen lévő személy, hogy Charlie bácsi sem azelőtt, sem utána nem látott hegyesebb melleket és provokatívabban riszált hátsó részt, mint a szóban forgó galaci tanítónő esetében.
Kis szünet következett, mert a parancsnok sört rendelt a sztari granicsár gyomorban történő fellazítására. Görög sört ittak, ami pezsegve habzott ki a felszúrt konzervdobozokból (akkor még nem ismerték a mai füles tépőzárat). Eddigre már ismét vágni lehetett a füstöt a parancsnoki kabinban. Charlie bácsi újra lekérette a hajónaplót, és bejegyezte, hogy romlik a láthatóság. Megállíttatta a hajót és ledobatta a horgonyt. A vendégség folyt tovább. Charlie bácsinak eszébe jutott, hogy az első tiszt miért nincs jelen. Aludt az istenadta, mert hajnali négykor volt esedékes a szolgálata a hídon. Leküldte hozzá a watchmant: „Kérem, mondja meg az első tiszt úrnak, hogy tiszteltetem, és a kabinomban várom”. Néhány perc múlva álmos gyűrött arccal bekopogott az első tiszt. Gyorsan ő is megivott két sligovicát, majd visszaszaladt a kabinjába a hegedűjéért. Hamarosan felcsendült az „A pécskai cigánysoron nagy a sírás-rívás…”. Charlie kinyitotta az ablakokat, közben a beáramló hideg miatt, a sörözők is visszatértek a sligovicára. Pillanatok alatt tiszta látási viszonyok támadtak. A hajónaplóba erről mindjárt bejegyzés került, felhúzták a horgonyt és folytatták az utat Budapest felé.
Charlie bácsi végignézett az italozástól elnyűtt társaságon és kijelentette:
- Fáradtak vagyunk, mert nagyon nehéz ez a dunai hajózás. Kávét kell innunk.
- Igenis parancsnok úr, már megyek és főzöm is – reagált azonnal a pincér.
- Semmi szükség rá, már gondoskodtam róla. Nyissa ki kérem a hűtőszekrényt, és vegye ki azt a címkétlen fehér üveget, kávélikőr van benne sok koffeinnel. Töltsön mindenkinek egy pohárkával, nagyon jót fog tenni. Magam készítettem régi, bevált recept szerint.
- Nos, akkor uraim, egészségünkre! A „vendégek” egyszerre lehajtják az eléjük tett pohár fekete löttyöt.
Mindenki megdermed, olyan a kabin, mintha panoptikumnak rendezték volna be.
- Nagyon egyszerű recept – szerénykedik Charlie bácsi – szirupnak felfőztem fél kiló cukrot, abban felolvasztottam egy doboz nescafét, és miután kihült, elkevertem egy liter 94 fokos tiszta szeszben. – Na, meg kell inni még egy pohárkával, hogy jól hasson a koffein!
Megint kitöltenek egy-egy decit a maró italból.
- Hát, bizony nagyon romlik a láthatóság. Watchman! Hozza le kérem a hajónaplót a hídról!
Összesen kilencszer dobtak horgonyt azon az éjszakán hosszabb-rövidebb időre, és reggel helyett csak délután négykor kötöttek ki a csepeli Vámmentes Kikötőben.
- Kedves direktorom – jelentkezett frissen borotválva, elegánsan, mintha skatulyából húzták volna elő Charlie bácsi a hajóra lépő igazgatónál – borzalmas éjszakánk volt, kérlek szépen több, mint tízszer meg kellett állnunk a rossz láthatóság miatt. De kitartóan próbálkoztunk, amint javultak az állapotok igyekeztünk folytatni az utunkat.
- Charliekám, itt semmi köd sem volt, és máshol sem jelentett a meteorológia ködöt.
- Kedves direktorom, itt van minden dokumentálva a hajónaplóban. Magad is ellenőrizheted milyen keservesen tudtunk csak megérkezni.
Charlie kapitány
- rész
A hajó bal oldalával a K2-es rakparthoz kikötve állt a Vámmentes Kikötőben. Charlie bácsi a kabinjában ült, és reggeli feketéjét szürcsölgette, kezében a Kulüp török cigaretta illatos füsttel töltötte meg a kabint. Charlie bácsit, mintha divatlapból vágták volna ki. Deresedő halántékával, makulátlan sötét öltönyével és finom fehér igével, ízléses nyakkendőjével bankvezérnek, vagy akár középkorú filmsztárnak nézett ki, mint tengerészkapitánynak.
Kopogtatás a kabin ajtaján.
- Szabad – mondja Charlie bácsi. És az őrszolgálatos matróz beszól a kabinba: „Parancsnok úr kérem, az igazgató elvtárs érkezett a hajóra.”
- Köszönöm, megyek máris. Maga meg szóljon az I. pincérnek, hogy álljon készenlétben. Charlie bácsi kimegy a fedélzetre és üdvözli az éppen hajóra lépő igazgatót.
- Szervusz kedves direktorom! Igazán örömet okozol ezzel a nem várt korai látogatásoddal. Kérlek, fáradj be hozzám, éppen kávézom. Megkínálhatlak Téged is?
Felmennek a parancsnoki kabinba, az I. pincér hozza a kávét, meg konyakot tölt kis pohárkákba.
- Charliekám nem lesz kissé korai ez a konyak?
- Ugyan kedves direktorom! Hiszen már fél kilenc is elmúlt, és így legalább félórás késésünk van ezen a téren. No, egészségünkre!
- Különben is meg kell ünnepelnünk a szovjet-magyar együttműködés terén kifejtett tevékenységünket, mert a legénység nagyon kitett magáért a rénii kikötőben a rakodás alatt.
- Nahát, Charliekám ennek igazán örülök. Mesélj részt vettetek valamilyen közös felajánlásban, vagy tevékenységben a szovjet partnerekkel? Feltétlenül írjatok jelentést róla, mert az ilyesmi mindig jól mutatat a szocialista brigádmozgalom dokumentációjában, és persze, a munkaversenyben is értékelni fogjuk. Szóval, mi is volt ez a közös tevékenység?
- Hát, meg kell mondanom, hogy nem volt egyszerű dolog megszervezni, de a hajó vezetésének gondos szervező munkája révén lehetővé tettük, hogy a rakodási munkálatok töretlen kiszolgálása mellett csaknem az egész személyzet felváltva részt vehessen a dologban.
- Végül is miről volt szó? Mit csináltatok?
- Nem akarok elébe vágni a dolgoknak, de annyit előre bocsáthatok, hogy a szovjet partnerek a legfelsőbb megelégedésnek adtak hangot és sugárzó arccal köszönték a közreműködésünket.
- De hát miben állt ez a közreműködés, mondd már!
- Kérlek kedves direktorom, nem fogod elhinni, legalább húsz fiatal szovjet dolgozónőt elégítettek ki a fiúk, és közben a rászorulókat még nylon harisnyákkal és egyéb kedves emléktárgyakkal is elláttak. Hidd el nekem kedves direktorom, mindkét fél számára rendkívül eseménydús tartózkodásunk volt Réniben ez alkalommal.
- Charlie, te javíthatatlan vagy. Már – már azt hittem, hogy tényleg tettetek hasznosat a szovjet magyar együttműködés területén. Na, jó, hagyjuk ezt. Hanem a Tengerészeti Hivataltól itt van ez a kérdőív, és engem kértek meg, hogy adjam át neked. Kérlek, töltsd is ki mindjárt, mert tízkor vissza kell küldenem a kézbesítővel.
Charlie bácsi átül az íróasztalához, felteszi a szemüvegét, gondosan kiválaszt egy megfelelő golyóstollat a szép glédában sorakozó írószerszámok közül. Hosszan, körülményesen forgatja a kérdőívet, majd végül gondosan kiteríti maga előtt. Futó motyogással, érthetetlenül olvassa a szöveget, aztán hangosan felkiált: Áha, a hajó neve!.
Leteszi a tollat, kinyitja az íróasztal jobb oldali ajtaját, és annak a belsejére ragasztott kalligrafált tartalomjegyzéket böngészi mormogva: második fiók legfelső okmány: Lajstromozási bizonyítvány.
Az igazgató értetlenül figyel. Charlie bácsi most már a lajstromozási
okmányt böngészi körülményesen.
- Aszongya, a hajó neve: TIHANY motorhajó. Felveszi a golyóstollat, és írni kezd a kérdőívre.
- Na de, Charliekám! Hát ahhoz, hogy leírd a hajó nevét neked elő kell venned a hajó lajstromozási bizonyítványát?
Charlie bácsi megáll az írásban, higgadt mozdulattal leveszi a szemüvegét és az igazgató felé fordul:
- Nem, majd olyan barom vagyok, hogy lemegyek a partra, előre gyalogolok 50 métert, és a hajó orráról olvasom le a hajó nevét!
Charlie kapitány
- rész
Ez a történet egy másik alkalommal esett meg a hatvanas években. A hajó megint a Vámmentes kikötőben állt, Csepelen. A hajó előző este érkezett meg levantei útjáról. Charlie kapitány a kabinjában járkál föl s alá. Elegánsan, mint mindig. Az ablakából látta, hogy a hajóra lépett a vállalat alacsony igazgatója és hatalmas termetű főmérnöke. Eléjük sietett, hosszan és szívélyesen üdvözölte majd felkísérte őket a kabinjába.
A vendégek elhelyezkedtek a kis tárgyalóasztal körül, az L-alakú szófán.
- Kedves direktorom, főmérnök úr, először is mivel kínálhatlak meg benneteket? – Kávé gondolom mindenképpen jól fog esni így reggel. – De milyen itallal szolgálhatok? – Esetleg némi szendvicset is ajánlhatok?
- Én a magam részéről, ha lehet egy kis gint innék – így az igazgató – meg igen, valami harapnivaló is jól esne, és a kávé nagyon jó ötlet. Köszönöm.
- És te főmérnök úr?
- Kávét én is kérek, és ha van egy kis whiskyd, azt megkóstolnám Coca Colával. És igen ennék egy pár falatot is.
- Nos, direktorom, akkor ez rendben is lenne, csak azt mondjátok meg, hogy milyen szendvicset szeretnétek?
- Charlie-kám, ha lehet, akkor csípős szardíniás, citromos szendvicset kérek, de csak keveset – mondta az igazgató.
- Charlie-kám, van brailai brindzád, meg görög olajbogyód, fekete? Igen, és ha nem veszed tolakodásnak, jól esne egy kis füstölt lazac. Nem tudom van-e még a múltkoriból? De tényleg csak néhány falatot!
- A falatok után gondolom, jól csúszna egy kis sör. Remek olasz Dreher söröm van.
- Ezzel mindenki egyetért.
Charlie kapitány odalép az íróasztala felé szerelt, vízmentes bányatelefonhoz, nagy-keservesen lebirkózza helyéről az erős rúgóval rögzített, legalább 3 kilós öntött fém kagylót. A zsömlényi, fekete gumival borított, hallgató felöli végét a füléhez szorítja, és beleszól:
- pincér! Itt a parancsnok. Józsikám, Hozzon fel a kabinomba, kérem, 4 kávét, 1 kupica gint, 1 whiskyt, egy jó hideg Coca Colát, és készíttessen a portugál csípős szardíniából vékony citromkarikákkal falat-szendvicseket. – Charlie kapitány közben az asztal előtt sétálgat. Szabadon mozoghat, mert a telefonkagylót nem köti drót a fali készülékhez. Az igazgató ámulva, hitetlenkedve nézi, a főmérnök – mint aki rájött valamire – fensőbbségesen mosolyog. Charie tovább beszél. – Igen, és hozzon még egy kis brindza-tálkát fekete olívabogyóval, meg füstölt lazacos falatkákat. – És persze, négy hideg Dreher sört is. Na, és ne felejtsen el szólni a gépüzemvezető úrnak, hogy vendégeink vannak, és a kabinomba kéretem!
A nagy marha telefonkagylót ledobja az íróasztalra, hogy csak úgy döng. Kopogtatnak, és megrakodva belép az I. pincér. Szépen tálal az asztalon, pontosan a rendelt ételt-italt hozta, italokat töltöget. Ismét kopogtatnak, most a hátsó fedélzetre nyíló ajtón, és bejön a gépüzemvezető. Szívélyes üdvözlések, mindenki helyet foglal.
- Parancsoljatok, egészségetekre! – emeli poharát Charlie kapitány.
- Charlie-kám – szólal meg a főmérnök – na, ne csigázz bennünket tovább! Milyen újabb játékot vettél Bejrútban ez alkalommal?
- Semmit sem vettem.
- Ugyan, ne mondd nekem, hiszen nincsen drót a telefonkagylódban, biztosan valami kis rádiótelefonod van benne! – tromfol a főmérnök.
- Á, fenét. A rendelés és a kápó meghívása mind előre megbeszélt dolog volt. Már régóta ismerem az ízléseteket, nem volt nehéz összeállítani az italokat és a szendvicseket. – Egyebekben ez a bányatelefon használhatatlan és kényelmetlen. Egy nagy szar - magyar gyártmány.
