Régebben talán mar írtam a hajó “villanyszerelőjéről”, pontosabban az elektrikusáról, de most egy poszt erejéig visszatérek hozzá.

Ez is pont olyan magányos beosztás, mint például a szakácsé, vagy a parancsnoké, gép üzemvezetőé, azzal a különbséggel, hogy  szükség eseten nincs más, aki helyettesíthetné. Majd biztosan kapok hideget-meleget a “gépészektől”, de bizton állítom, hogy nemigen akad közöttük sem olyan, aki teljes értékű munkát lenne képes végezni az elektromosság területén. Konyítani mindenki konyít egy kicsit hozza, de a teljes rendszert átlátni, csak az igazi “elekek” képesek. A modernkori hajokon elképesztően szerteágazó a feladatuk, a gyenge áramú berendezésektől a magas feszültségűekig. Az sem baj, ha picit értenek a számítástechnikához illetve a kommunikációhoz es nem csak berendezés szintjén, de a program oldalról is. Közöttük is vannak nagyon jók, jók es kevésbé jók. Rosszak nincsenek, mert azok nagyon hamar kihullanak a rendszerből. Ismertem én is magyar kollégát, aki, míg minden működött elpiszmogott a hajón, de ha beütött a krach, rögtön gyógyíthatatlan baja támadt es egészségügyi alapon hazaszaladt. A jelenlegi elekem egy indiai fiú, Amrik. Amrik egy felső középosztálybeli sikh (harcos), nem hindu. Elképesztő vehemenciával próbál elhatárolódni a fajtájától, kevés sikerrel. (Mellesleg Ő az, aki a Fabiolán szellemet látott �) Mit is akartam mondani? Azt hiszem, hogy pusztán csak annyit, hogy lehetsz te akármilyen jól képzett, a genetikailag beled kódolt hülyeségedet magaddal hordozod születésedtől halálodig. Nos, Amrik is ilyen. Majd alkalmasint meg írok róla, de nagyon elkalandoztam.