Már többször nekiindultam egy új bejegyzésnek, aztán soha semmi nem lett belőle. Lustaság….Minárik a neved.
A Toldy Árpi mizériájából kiindulva: az „én miért utálom Szingapúrt” lett volna a bejegyzés címe. Lett volna, ha…. Egyszer azért majd sort kerítek arra is.
Most éppen hazafelé vágtázunk, a dél-nyugati monszun kellős közepén. Van is ám pánik rendesen, már ami Genfet illeti. (ott van a bérlő székhelye) Érdekes módon, amikor Chiwant magunk mögött hagytuk és váratlanul elénk ugrott egy bébi tájfun, fülük botját sem mozdították. Most viszont, naponta többször is érdeklődnek hogylétünk felől és próbálnak hülyébbnél hülyébb javaslatokkal segíteni. Elkerülendő a fölösleges levelezést, elsőre mondtam a fő nautikusnak, hogy persze megyünk, amerre mondja, de látván, hogy hülyeségeket beszél, elhatároztam, hogy megyek inkább a saját fejem után. Ennek következménye képen, némi levelezés után bár de, békén hagyott, majd megkért, hogy a napi pozíciós jelentés mellett adjunk le időjárás jelentést is, ezzel segítve az utánunk jövőket. Első „dörgedelmes” levelében tudtomra hozta, hogy 20 év hajózás van a háta mögött és már kétszer tájfunt is hajózott. Szűkszavúan válaszoltam: „Dear capt. Pollio, 24 years, 5 typhoons, Best regards….” No, így lettünk konvoj vezérek.
Amúgy az idő tényleg elég ratyi, de semmi különös csak a szokásos monszun. A szél dél-nyugati 40 csomó körüli, a tenger meg olyan 6-s. A nagy szélfelület miatt dőlünk jó két fokot, de sem nem rollázunk, sem nem bukdácsolunk.
Azért a jó isten gondoskodott a barmoknak a földfelszínén való egyenletes elosztásáról, mert az én eszes chief matem ma deck mosást rendelt el a személyzetnek. Elől a prován jó 60 csomós (relatív, mert közben azért 18-19 csomóval haladunk is) szélben próbált a bócman megállni a saját lábán, nem sok sikerrel. Amikor a CCTV-n megláttam a prován a földön hempergő Laokoón csoportot, még majdnem nevettem is. Ketten a bócmant próbálták a derekánál fogva pozícióban tartani egy harmadik pedig az össze-visszacsapkodó tömlőt igyekezett elkapni. Leállítottam a szivattyút, majd felhívtam a csífet. Kértem, hogy menjen már előre és nézze meg, hogy mit csinálnak a fiúk.
Hamarosan meg is jelent a próván…..négykézláb. Csak a nagy birodalmi seggét láttuk a kamerán keresztül. Kínnal keservvel beküzdette magát a picóba, s felhívott: „keptyen……washing nyet posszible…” Szerinted miért küldtelek előre”? (te isten barma – ezt csak magamban) – kérdeztem tőle. „Hát keptyen, de vagy három napja, nem maga mondta, hogy koszos a deck”?..... Erre mit lehet mondani? Az elmúlt három napban sima időben hajóztunk, akkor a folyosókat waxolták, most amikor szar idő van decket mosat. Ritka hülye egy pali, de majd valahogy túlélem a hátralévő két hetet.
E szerződés alatt sem kényeztettek el briliáns tisztekkel, de már egész hozzászoktam. Jelenleg a harmadik a legjobb. A régi olvasók talán még emlékeznek, hogy ő az a legényke, akinek kinevezésekor mondtam, hogy ha a jövőben ajánlanak neki egy hajót és a nevem szerepel a crew listán, csak szimplán utasítsa vissza. Most hajózunk harmadszorra együtt. Kinőtte magát a gyerek.
Azért, hogy ne csak mindig a tiszteket szapuljam, álljon itt egy kis sztori a fülöpökről is. Elhagyván Szingapúrt, a két hetes hajsza után elhatároztam, hogy csinálunk egy ökörsütést. (szopós malac az az ökör, de így jobban hangzik) Lementem a deckre és a balodalon (szélfelőli) találtam őket, ahogy a malacot sütik a grillen. Kérdezem a bócmant: „te figyelj Rolandó, nem zavar, hogy balról fúj a szél?”….”de captain, mindig ezen az oldalon szoktuk”…jött a válasz. Erre nem lehetett mit mondani. Rolandó 2003-ban még pincérem volt az APL Mexicón, s szavam sem lehet, mert én ajánlottam kinevezésre, mint OS-t.
