Magyar személyzettel sem volt rossz hajózni, de én jobb szeretem a vegyes (csalamádé) crew-t. Az elmúlt két és fél évtized nagy részében egyedül voltam, kivéve mikor a Puska is velem volt. “Régi szép idők...” De, amiért mégis csak a vegyes személyzetet preferálom az, az, hogy első kézből kaphatok információkat egy számomra idegen ország, szokásairól, történetéről, az épp akkor velem hajózó nemzet jeles tagjától. Most csak a vicc kedvéért megpróbálom felidézni, hogy milyen nemzetiségű tengerészekkel fújt össze a szél az elmúlt 33 év során:
A magyarokkal kezdem,... de voltak még: németek, lengyelek, portugálok, brazilok románok, bolgárok, ukránok, oroszok, ghánaiak, indiaiak, sri lankaiak, lettek, litvánok, észtek, horvátok, montenegróiak, szerbek, jamaikaiak, izraeliek, marokkóiak, néhány angol es skót biztonsági őr... és a fene se emlékszik már rájuk, hogy kik meg. Aztán hivatalból (hajógyár, szárazdokk) tajvani kínaiakkal, “igazi” kínaiakkal, olaszokkal, dél koreaiakkal... Utasaim, ha voltak, akkor többségében németek, spanyolok, portugálok. Volt közöttük fényképész, tanár, író, vagy pl. egy német parlamenti államtitkár (kétszer is). Meg van cirka 10 aktív évem, szóval a sor lehet, hogy nem teljes.
A napi beszélgetéseink során, a munka mellett sok más is szóba kerül. Érzékeny téma következik, nem is megyek nagyon bele, de a következő történet bevezetőjének jó lesz. Vallás... Ugye szóltam? Mindig nagyon bután nézek ki a fejemből, amikor látom, hogy étkezés előtt egy fiatal, aki a mi világunkban, a kor lehető legfejlettebb technikáját üzemelteti, javítja, tartja karban veti a keresztet magára és imádkozik. Mondjuk az sem volt semmi, amikor nem egészen egy hete szingapúri induláskor a révkalauz kért pár percet, hogy imádkozhasson. Ezt képpel is tudnám illusztrálni, mert lefotóztam, de a személyiségi jogokra való hivatkozással nem teszem. Ott álltam a hídon, tátott szájjal, a személyzet pedig türelmesen várt a szakadó trópusi esőben elől és hátul. No, de elég a sok hablatyból.
Történt a minap, hogy egy “klub est” alkalmával szóba került a szűz fogantatás. (mi más?) A judeo-keresztény sztorit már mindenki ismeri, nincs is mit hozzátennem. Amrik az elekem mondja, hogy a hinduk szent tehene mellet India másik, ha nem is szent állata, de valami olyasmi, a páva. Szerintük a páva nem a “hagyományos” módon szaporodik, mert meg senki sem látta igazából “töcskölni”. Egy igencsak “felvilágosult” fotós újságíró elhatározta, hogy után jár a dolognak. Mivel a páva nagyon félénk állat, nehéz a közelébe férkőzni, hogy életének ezen szegmensét dokumentálni lehessen (legalább is Amrik szerint) el is tartott egy ideig. A hitük szerint a hím páva táncot lejt a nőstény előtt (páva tánc) es ezzel próbálja elbűvölni. Mikor a performansza végére ér, lepillant a lábára, ami rücskös, bütykös förmedelem, sírva fakad es gyöngyszerű könnyeket hullajt. Ezeket csipegetik fel aztán a nőstények és termékenyülnek meg tőle. Hát nem szép? Kár, hogy ez nem igaz es remélem nem kell nektek ezt bizonygatnom. Sztorinak viszont nem utolsó... �
Vannak történeteim a frigyládáról az etióp 3. gép tisztemtől, a vámpírokról, kiktől, ha nem a románoktól..., meg persze a Fülöpjeimtől, akik nem csak nagyon vallásosak, de felettébb babonásak is.
