Szingapúr az Szingapúr. A szokásos hülyeség. Bár a múltbéli tapasztalatokkal ellentétben a mostani egészen ígéretesnek tűnt,…. még sem lett az. Port Klangból kihajózva horgonyt dobtunk, mert túl sok időt adtak a szingapúri érkezésre. Malaysiában a gépészek kitakarították a kazánt, mert éves szemlét vártunk a következő kikötőben. A Kápó megkért, hogy a lehetőségekhez képest teljes erővel menjünk, ne pedig gazdaságossal, hogy ne vesszen kárba a munkájuk és szennyezzük el a bojlert ismét. Kis számolgatás után megállapodtunk az indulási időben, 18-20 csomóra kalkulálva a sebességet. Annak rendje és módja szerint meg is érkeztünk a PWBG-A-hoz. (pilot western boarding ground alfa) Révkalauz pedig sehol. Szingapúrban már az állomáshoz menni sem egy leányálom, hát még ott sodródni a 2-3 csomós áramlatban, 20 csomós szélben. Először is keresztezni kell a nyugati közlekedési sávot, aztán nem elütni a coastereket, bárkákat és nem utolsó sorban, nem összeütközni valami nagy döggel, mely éppen Tanjung Pelapas kikötőjébe szeretne bejutni. 40 perces késéssel meg is jött a kalauzunk, s lassan elindultunk befelé, a pasir panjangi terminálhoz. Persze, hogy foglalt volt a kikötő helyünk….miért is nem csodálkozom? Jó egy órás várakozás után, egy egész komoly táncmulatság szerveződött a terminál sarkában. Ketten jöttek kifelé, ketten szándékoztunk bemenni. Egy egészen szűk helyen kellett forgolódnunk négyünknek (mindannyian az óramutató járásának megfelelően, hogy össze ne érjen a seggünk), mindezt egy-egy vontatóval, mert ugyebár az pénzbe kerül. A reggel kilences érkezésből így lett egy 1230-as parthoz állás.
Manőver közben kaptam egy mail-t, miszerint az ellátó cég (HMS) képviselője szeretne meglátogatni bennünket. Más sem hiányzott. Most, hogy végre nem kellett volna a bunkerolással foglalkozni (Európában az egész útra szóló mennyiséget bevételezték….cirka 7000 tonnát), elméletileg a survey után szabadok lehettünk volna a Kápóval egy vacsora erejéig a városban. Hát nem…..
Délután négykor meg is jelent a fiatal hölgy. Egy roppant csinos, szöszi, a 20-as évei végén járó leányka volt. Kezdetben meglehetősen tartózkodóan és mereven viselkedett (mit is vár az ember egy némettől), amit aztán sikerült oldani, méghozzá olyan jól, hogy az inspekció végeztével egyáltalán nem akaródzott neki elmenni, s mi több úgy tűnt, hogy végezni akar az egész, a hajón található búza sör mennyiséggel. Sör issza volt a szentem, s szomját nehezen olthatta az elmúlt hónapokban, Szingapúrban, vagy legalább is nem olyan minőségűvel, melyet otthon megszokott. Nem beszélve róla, hogy ez ráadásul még ingyen is volt (neki legalább is). Privát beszélgetésünk során rákérdeztem a családi állapotára…s ekkor jött a sokk. Mondta, hogy kapcsolatban él és jövőre szándékoznak összeházasodni a BARÁTNŐJÉVEL….. Na, itt félrenyeltem én is. Én elég liberális vagyok ezen a téren, nem zavarnak mások szexuális preferenciái…., de röpke fél óra ismeretség után, én magam nem beszélnék a sajátomról ilyen nyíltan senkivel….. Ilyen a világ, ilyen időket élünk….. Azért a végén úgy tíz óra tájt csak sikerült kitessékelni, de nekünk ez már túl késő volt a kimenetelre. Lévén, hogy kora reggeli elhajózást vártunk, mi is elvonultunk a vackunkba, a rongyaink közé……
A kora reggeli indulásból persze megint nem lett semmi. Viszont a surveyort sikerült meggyőzni, hogy csinálja már meg a daruk éves szemléjét is, így hátha a visszaúton több szerencsével járunk Szingapúrban.
