Eljött a reggel, s az ügynök bevitt a hajóra. Az átadás-átvétel simán zajlott, hisz éppen harmadjára vagyok itt. A hajót ismerem mint a tenyeremet, így egy röpke kis hivatalos beszélgetés után, személyes dolgokra terelődött a szó. Nem vagyunk egyformák hál’ istennek …..ez a kollégám egy új generációs ukrán. Az angolja, a tipikus szláv akcentustól eltekintve jónak mondható, de egyéb a nemzetiségéből eredő jegyeket azért nem sikerült még levetnie. Legyen elég annyi, hogy nem csak kinézetre formázott egy sertésre, de a kabin is leginkább egy másod osztályú német ólra emlékeztetett. Volt már rosszabban is részem, nem panaszkodom. Az azonban biztos, hogy a „Domestos” nem fogja a reklám arcának választani. Kértem a kabin pincéremet, hogy egyelőre csak a szemetet vigye ki a kabinból, mert dolgom van az indulást illetően, s majd ráérünk holnap belefogni egy nagyobb takarításba. A pasi egy idősebb filippínó, s ha hiszitek, ha nem az apja már születésekor a nevébe kódolta az üzenetet a jövőnek és a Primitivo Aragon nevet adta neki. Bizony-bizony elég egyszerű a programja, nem is nagyon merek belepiszkálni, nehogy elrontsam. Azzal, hogy megbeszéltük a szemét ügyet, elrohant és a porszívóval meg egyéb tisztító anyagokkal tért vissza. Föladtam. Ő pedig boldogan sertepertélt körülöttem a zajos porszívóval. A chiwani manőver ill. a hongkongi tranzit eseménytelen volt. Immáron kint a nyílt tengeren, szabadon ordíthatnám, mint Mel Gibson tette azt a Braveheartban, hogy: FREEDOM…..de nem teszem. Elmegyek inkább aludni, mert az időeltolódás okozta zombi feeling még mindig kínoz.