Reggel négyre ígérték a révkalauzt, s mi, annak rendje, módja szerint - ki-ki a maga posztján - vártuk a manővert.
Mondom a megszokott szövegem a révkalauznak, miszerint merülésünk blablabla, orr-sugárkormány teljesítménye blablabla, majd hogy ne ijedjen meg, hogy a gép első indítása 25-30 másodpercig tart. Ennek csak azért volt jelentősége, mert éppen apály volt és a folyó kb. 3 csomó körüli sebességgel folyt a tenger felé. 3 csomó az 5,5 km/h illetve 1,54 m/sec. Ha ezt megszorzom a gép első indításához szükséges idővel az 38 métert ad. Az éppen előttünk lévő hajótól való távolságunk meg csak olyan 30 méter volt. Ha teszem, azt egyszerre dobnánk el a köteleket, akár az is előfordulhat, hogy rávisz az áramlat az előttünk lévő rocsóra. A tegnapi események után már más sem hiányzott volna, mint hogy egy katamaránt csináljak két hajóból. Általában elől, hátul 6+2 kötelet használunk a hajó rögzítésére. Négy orr, négy farkötél, kettő-kettő kereszt kötél illetve két-két előre illetve hátratartó kötél. Nem mennék itt bele a részletekbe, hogy melyiknek mi is a feladata. Legyen elég annyi, hogy kellenek és kész. Elhajózáskor leegyszerűsítjük a fent említett „pókhálót” egy az egyre. Marad tehát egy orrkötél, egy farkötél és egy-egy „spring” elől hátul. Erre azért van szükség, hogy ne egyszerre kelljen a matrózoknak „Laukón csoportként” birkózniuk a kötelekkel. No, itt nem ez történt. A lusta dögök (kikötői munkások) egyszerre dobták el mind a négy farkötelünket. Igaz, ami igaz a harmadik tiszt sem állt a helyzet magaslatán, de mit is várhatnánk egy „egynapos” tiszttől? A köteleink speciális kötelek. 80 mm vastagok és 120 tonna a szakítószilárdságuk. Úszóképességük a fél tégláéval vetekszik.  Szaporíthatnám még a szót, de minek? A lényeg az, hogy az egyik kötelem beszorult valahová. Elsőre még nem volt tiszta, hogy a kormány vagy a propeller esett e csapdába. Mondom a kalauznak, hogy így nem indulok el. Kiadtuk újra a köteleinket, majd elkezdtem telefonálni. Elsőként az ügynököt értesítettem, majd a szuperintendánsom. Mit mondjak nem volt boldog egyik sem. Közben hívtam a Kápót, hogy próbáljuk meg átforgatni a gépet. Megforgattuk egyet előre, kettőt hátra….huh…szabadon ment, a kötél sem feszült meg….halleluja nem a propeller. Ha nem a propeller, akkor a kormány…. Szóltam az első tisztemnek, hogy kezdjen el ballasztolni és próbálja meg a kormány felső élét a vízfölé hozni. Sikerült…..és láthatóvá vált a kötél is. Nyilvánvaló volt, hogy ezt mi, saját erővel nem fogjuk tudni megoldani. Telefon a szupernek, aki pedig intézett egy búvár céget Willhelmshavenből. Búvárokra ugyan nem volt szükség, de vontatót meg én nem tudtam intézni, mert az összes le volt foglalva manőverekre. Délután fél kettőre meg is érkeztek, s 10 perc bohóckodás után kiszabadították a kötelünket. Délután három órára gépkészenlétet rendeltem el és 10 és fél óra késedelemmel, végre megszabadultunk Németországból.

Ez a kis „balhé” 23000 dollárjába került a főnökömnek (bérleti díj kiesés), plusz 800 euró csónak költség, plusz 3,5 tonna gázolaj a bérlő felé.

Nekem is fel kell kötnöm a gatyámat, mert úgy tűnik, hogy kezdek kifutni a szerencsémből. Jó lesz odafigyelni…..lassan már tényleg csak az a kis tudásom marad (10%), ami viszont valóban nem sok……