Be kell vallanom pályát tévesztettem…… és erre a napokban kellett rájönnöm.

Nem,….tévedsz drága barátom, ha azt hiszed, hogy arra gondoltam, hogy esetleg az írást kellett volna kenyeremül választanom. Azt már ugyan nem.
Nap-nap után kapok írásokat, barátoktól, kollégáktól, amiket aztán én ide felteszek.
Nem mondanám, hogy valami sikeres vállalkozás lenne, egy petákot sem fognak belőle látni sem ők, sem én.  De…e nüánsznyi negatívum ellenére legalább a felelős művészeti szerkesztő pozíciójában tetszeleghetek, még ha a szerkesztői munkám ki is merül a „copy…paste-ben”. (ezt magyarul másolás, beillesztésnek mondják, de abban semmi elegancia sincs)

Van nekem egy barátom, még ha virtuális is, akit ifj. Verseghy Ferencnek hívnak. Feri egy olyan egykori győri főiskolás, aki ezért, azért, amazért soha nem jutott el a „nagy kékre”. Itthon maradt, családot alapított és azóta a Balatonon riogatja a sirályokat, szörfösöket, valamint az egyéb vízi alkalmatosságokat - mint például a félmeztelen gumi-matracos csajok - vezetőket. Hogy halmozzuk az élvezeteket, Feri még ráadásul képzett zenész is. Mi is a gitáros fórumon ismerkedtünk meg, s rögtön megtalálván a hangot, kapcsolatunkra nincs is jobb szó az óta sem: mi hat húron pendülünk.

„Hungary has a Talent”…..jaj ilyen még nekünk nincs (de biztos vagyok benne, hogy leszL). Mindegy, szóval ez a szép gyerek titokban még írogat is. Mi is lehetne más a témája, mint a magyar tenger…..

Érzékenyebb, harmatos lelkű kollégáimnak, vagy feleségeinek ajánlom elsősorban….. Ha viszont tetszett, akkor tessék venni a fáradtságot és ellátogatni a http://porthole.hu/horizont/cikkpalyazat-a-kis-herceg-a-balatonon-7198/ weboldalra és nyomni egy lájkot.

Köszönettel,

Maláy

És akkor az írás:

A kis herceg a Balatonon

-          Mit látsz? – kérdezte a sirály.

-          A Balatont – felelte a kis herceg.

-          Csak azt?

-          Hááát… vizet, szelet, madarakat, a tájat…

-          Mást nem?

A kis herceg tanácstalanul körülnézett, majd lassan felvonta a vállát.  A sirály kitárta szárnyait, mintha szárítkozni akarna, csőrét kitátotta, akár ha apróhalat készülne elnyelni, majd elrikoltotta magát.  Végül megrázta fejét, összehúzta szárnyait, felnézett a kis hercegre, s így szólt:

-          Ti emberek hogy-hogy nem látjátok azt, ami a szemetek előtt van?

A kis herceg erre pislantott párat, közben még a nyakát is be-behúzta, mintha ettől végre megláthatná azt a valamit, amiről a sirály beszélt.

-          Miért nem látjátok azt a fenséges erőt, amely ezt a tájat ily változatossá gyúrta?  A gyönyörű ellentétet, amely a somogyi déli part és a Balaton-felvidék dimbes-dombos északi partja között feszül?  Francia rokonaim csirregték, hogy ez utóbbit még Provance is megirigyelheti néhol.  A patakokat, amelyek a tóba folyva együvé válnak vele, kis hullámokat vetve sóhajtanak fel, hogy megérkeztek.  A nádasokat, amelyek régen a lápi manóknak és lidérceknek adtak otthont, az ember azonban hűtlen lett hozzájuk, mert balga módon félelmetesnek vagy unalmasnak találta őket, és új világot talált ki magának, amelyet kimondhatatlan és értelmetlen névvel virtuálisnak nevezett el, és amelyet imád, miközben a valóság összehasonlíthatatlanul szebb és izgalmasabb.  A nádas olyan történeteket tud mesélni az idők kezdetéről, amelyek a legcsodálatosabbnak tartott fantáziavilágot is felülmúlják – mi vízimadarak esténként azokat hallgatjuk.

-          Ez mind itt van? – kérdezte a kis herceg, és körülkémlelt.

-          Bizony!  És azt se látod, ahogy a természet együtt él, lélegzik?  A Föld szíve megdobban, és ez apró rezdülésként jelenik meg a vízen.  Szél apó sóhajt egyet, mire a parti fák intenek ágaikkal, és a nádasok susogva viszik hírül, hogy a vízen a hableányok hullámként kergetőzve szaladgálnak parttól partig.

-          S ezt senki se látja? – érdeklődött a kis herceg.

-          De, ugyan kevesen, ám vannak, akik látják.  Vagy nem látják, csak érzik.  Az öreg horgász, aki évek óta kijár csónakján, és bár nem messze evez a parttól, kezében érzi az evező feszülését, amellyel a tó köszönti.  A vitorlázó, aki jó szelet keresve felnéz vásznára, majd behunyja szemét, és akkor a lelke is vitorlaként táncol a széllel.  A hajós, akinek bár télre menedékbe van száműzve hajója, mégis minden nap lesétál a parthoz, végignéz szeretett vidékén, és nagyokat szippant levegőjéből, miközben talpa alatt a hideg jégpáncél hajójának acélfedélzetére emlékezteti.

-          És ez sosem változik?

-          Dehogynem!  Ugyanazt, mégis egészen mást láthatsz–hallhatsz–érezhetsz a balzsamos tavaszban, a párás vakító nyárban, a türkizes-szépia őszben, vagy a brillekkel teleszórt télben.

-          Hogyan láthatnám én is?

-          Ne a szemedet nyisd ki!  Amit látni akarsz, az eltakarja azt, amit valójában láthatsz.  Hunyd le a szemed, és ne gondolj semmire!  Csak arra figyelj, amit érezhetsz!  Mit érzel meg először?  Az illatokat?  Vagy ahogy a szél megérinti arcod, beletúr hajadba, megrebbenti pillád?  A víz kedvesen csacsogó csobogását?  A Nap meleg simogatását?  Amikor majd tényleg el tudod engedni magad, és mindezt együtt észleled, úgy érezheted magad, mintha az anyaméhben lennél – biztonságban, ahol mégis átélsz mindent.

-          Próbálom… - suttogta a kis herceg.

-          De nem jól! – rikoltott a sirály. – Ne magadba, hanem kifelé figyelj!  Engedd, hogy része lehess a világnak, és ne te akard vezetni a világot!

-          Nem értem – sóhajtott a kis herceg, és kinyitotta szemét.

-          Pedig egyszerű – felelte a sirály, majd könnyedén meglebbentette szárnyait és elrepült.

A kis herceg még mondani akart valamit, de nem szólt, csak nézte a sirályt, amint a napba repül, és lassan könnyel telt meg a szeme.

:-)