Oaklandot magunk mögött hagyván gömbi főkörön hajózva indultunk vissza uticélunk Fuzhou felé.
Ne menjünk itt részletekbe, legyen elég annyi, hogy a gömbi főkör az egy olyan kör melynek a középpontja a Föld középpontja. Van otrtodrom, loxodrom és paralell hajózás is, de mivel ezek már nekem is a fekete mágia tárgykörébe tartoznak, ne is taglaljuk. Több oka is volt, amiért ezt a módot választottam, természetesen az egyik az időjárás volt. Az Aleuti szigetek alatt elég ratyi idők szoktak lenni, tanácsos tehát kicsit feljebb menni. Maga a Bering tenger sem a homokos, pálmafás partjairól híres, ám ha el is kapsz egy vihart, az csak átrobog feletted és nem keseríti meg az életedet akár napokra.
A másik ok pedig természetesen a pénz. Fölhajózva a Bering tengerre jó 2-300 mérföldet lehet spórolni, ami persze üzemanyag megtakarítással jár. Egyébként meg tényleg imádom az Arktikus vizeket. Mindig elgyönyörködöm a hófödte Aleuti szigetekben.
Egészen Japánig jónak tűnt a döntés, Hokkaidót viszont magunk mögött hagyva elkaptuk a vihart.
Terveim szerint a Tsugaru szoroson hajóztunk volna be a Japán tengerre, de a meteorológia előrejelzés térképén már „vöröslött” a tenger 10-12 méteres hullámokat jósolván. Pozitív hős balra el…. Vettünk egy 90 fokos balkanyart és a Japán partok mellett hajózva folytattuk utunkat. A Tokyo-i öbölhöz érve, már nyilvánvalóvá vált, hogy sorsát senki sem kerülheti el. 150-160 km/órás szélben hajóztunk 10-12 méteres hullámok hátán, 6-9 csomó közti sebességgel.
Minden jó, ha a vége jó....néhány nap lötyögés után Japánt magunk mögött tudván, megérkeztünk Fuzhou-ba.