Szuez hál’ istennek ismét történelem. Reggel 6-ra kellett megérkeznünk a „Southern reporting line-hoz”, s egy röpke félóra múlva már horgonyon is álltunk, Ali babára és a 40 rablóra várva (Canal inspector, Quarantine, az ügynök és a slepp). A horgony talán még a feneket sem érintette, mikor a Canal inspector már a járón kapaszkodott fölfelé. Rutin rakománypapír ellenőrzés és öt perc után már ott sem volt. A jelenlegi helyzet miatt (kijárási tilalom) az ügynök és a Quarantine nem jöhetett. Maradt két karton cigim…..most mit csináljak? A traffic controll szerint 0650-kor jött volna a révkalauz…..de nem jött….és milyen jól tette. A bal horgonycsörlő ugyanis letérdelt. „Majna” volt dögivel, csak éppen a „vira” nem akaródzott neki. Az élethez szerencse kell. A szerencse meg én még csak köszönő viszonyban sem vagyunk, de mivel nekem itt a Puska, annyira nem is hiányzik. Már többször tituláltam az „elekek gyöngyének” és ebben semmi túlzás nincsen. Igazából, amit szeretek benne, hogy ő meg a pánik hírből sem ismerik egymást. Adott a gond, meg kell oldani. Ennyi. Most is ez történt. Végül vészhelyzeti üzemmódban sikerült a horgonyt felkapni. Nem jelentettünk senkinek semmit, s most lassan sunnyogunk Port Said felé. A gond csak az volt, hogy nem tudták a horgonyt kivenni a gépből („üresbe tenni”), a „Joschi bacsi” (mindneki csak így hívja és így, ahogy írva vagyon…kicsit svábosan) viszont szeretett volna a dolgok végére járni. Mondtam a kalauznak, hogy bokros teendőim támadtak, némi adminisztrációt el kell, hogy végezzek. Mondta, hogy menjek csak nyugodtan, majd hívnak Ismailia előtt. Előre ballagtam, s némi instrukció a bosunnak, aztán egy laza mozdulattal kiszedtem a horgonyt a gépből. Ilyen az, mikor az ész - „Joschi bacsi” –  meg az erő….(én) találkozik. :-) Mondhatnánk az is, hogy a szépség és a szörnyeteg, de, hogy melyikünk melyik, azon igazán nem szeretnék összeveszni vele 20 év együtt hajózás után. :-)