Manuel, az 58 éves harmadik tiszt…..na, ő is megér egy misét. Persze, hogy „fülöp”, mi más lehetne az istenadta? Ő is a „távfirkászok” népes táborának volt tagja, csak úgy, mint a chief mate, egészen a 90-s évek közepéig, mikor is megszűnt a job-juk a GMDSS rendszer bevezetésének köszönhetően. Egykori rádiós tiszt lévén, átlagon felüli angolsággal bír (a többi „fülöphöz” képest) és ennek szeret is hangot adni. Lásd az előző bejegyzésben leírtakat: körmondatok stb.

Navigációs és ship handling képességeinek megértéséhez álljon itt egy történet:

Xiamenhez érkezvén, igencsak rossz idő támadt. Kelet-észak-keleti 30 csomós kereszt szélben érkeztünk a csatorna bejáratához. Mikor, ha nem máskor mikor épp a fairway bóját passzáltuk, hívott a VTS, hogy lassítsunk le, mert a rakpart még foglalt. Anyád…..dörmögtem magamban….ez miért nem jutott eszetekbe 5 mérfölddel előbb, mikor bejelentkeztem a rendszerbe.

Azok, akik már jártak Xiamenben most „ugorgyanak” (Pósalaki bácsi) mert némi magyarázat következik.

Két csatorna vezet a kikötőbe. Mindkettő többé-kevésbé észak-nyugati irányban fut, közel párhuzamosan. A régiben 12,5 méter az újban 14,5 m a bármelykor garantált vízmélység. Árapály függvényében ez lehet több is. Mondanom sem kell, hogy mindkettőt előszeretettel használják a helyi halászok és a coasterek, nehezítve ezzel az amúgy sem könnyű életünk. Én magam az új csatornát preferálom, mert szükség esetén csak kimegyek belőle és még mindig van elég víz a környéken, ha a szükség úgy hozza egy vész manőverre.

2011 májusában egy nagy böszme CMA-CGM hajó (CMA-CGM Libra,  10000 TEU ) „sikeresen” zátonyra futott a révkalauz állomáshoz közeli sekély vízben. A parancsnoka, kitudja miért, az esetet követően öngyilkos lett a kabinjában. Hogy miért tette, szégyen, vagy valami más lehetett az oka, ki tudja?

Mindenesetre én mentségére írnám, hogy nem kell admirálisnak lenni egy ilyen balesethez, elég az időjárási viszonyok rossz kombinációja (szél, áramlat, köd), egy kamikáze coaster, meg egy hülye halász és kész a baj.

Immáron 10 éve hajózom ezeket a kikötőket és már magam is kerültem nem egyszer ilyen (touch and go) helyzetbe, amit csak a szerencsének köszönhetően úsztunk meg. A tudásnak és a gyakorlatnak köze sem volt az adott eset végkimeneteléhez.

Na, szóval meglassítottunk (dead slow ahead). Rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem lesz így jó, mert a szél nyomott bennünket rendesen délnyugati irányba. Jó 15-20 fokot kellet rátartani az eredeti irányra, hogy nagyjából párhuzamosan tudjunk haladni a csatornával. A kormányosom becsületére legyen mondva rögtön ráérzett a viszonyokra és hiba nélkül tartotta az éppen aktuális parancsban adott irányt. (másnap egy karton sörrel jutalmaztam, mert mi tagadás 50%-ban az ő érdeme volt a hibamentes behajózás)

Manuelen láttam, hogy valami nyomja a lelkét, de az adott szituációban nem volt érkezésem a lelkének ápolására. Amikor stabilizálódott a helyzet (párhuzamosan hajóztunk a csatornával), nem bírta tovább, csak megszólalt: „ Captain, elnézést……de a rotta 335 fok, mi pedig 350 fokban hajózunk….” Nem sikítottam fel…..már megszoktam.

Az, hogy ilyen kis butuska, abszolút nem zavar, mert ha baj van, vagy csak a képességeit meghaladó problémával találkozik igazi „fülöpként”, a felelősséget elhárítandó rögtön hív. Ennyi nekem elég is. Ha rosszul is jövünk ki belőle, legalább csak magam hibáztathatom.

Hope for the best, prepare for the worst…..ez az én „pászlovicám”