Az elmúlt három hónapban Távol-Kelet és Nyugat Afrika között ingáztam. Jó 15 éve már annak, hogy a világnak ebben a sötét sarkában jártam. Egészen jól elvoltam nélküle, nem hiányzott. Ha a következő 15 is a nélkül telik, hogy vissza kellene mennem, hát nem fogok könnyeket hullatni. 
Afrika említésekor elsőként mindnyájatoknak nyilván a "pálmafák, fekete nők" ugranak be. Nekem inkább a malária, kolera meg a kalózok jutnak az eszembe. Na, nem a szomáliaiak, hanem a Movement for the Emancipation of the Niger Delta nevű kis csapat. Ezeknek az áldott jó embereknek, még ha igazuk is van, - már ami az országuk kizsákmányolását illeti - mégsem tudok szurkolni. A szomáliaiakkal ellentétben - ők csak a pénzre, vátságdíjra mennek - ezeknek politikai indíttatásuk van, aminek többnyire az elkapott hajó személyzetének lemészárlása lesz a vége. Na, nem ám az egyszerű talpasokat aprítják miszlikbe, hanem többnyire a parancsnokot vagy a gépüzemvezetőt. (a franc a gusztusukat, bár a gépüzemvezetővel még csak, csak kibékülnék valahogy:-))
De menjünk csak szépen sorjában. Port Klangban (Malajziában) szálltam be a Minna nevű csodára 2010. December 16.-án.
Már több helyütt hangot adtam e típus iránt érzett rajongásomnak. 3100 TEU hordképességű, könnyen manőverezhető jószág. Kellőképpen fürge és a méreteivel sincs sok gond (220 m hosszú, 32 m széles, legnagyobb nyári merülése 12,15 m) még ilyen istenháta mögötti helyeken, sem mint az előttünk álló afrikai csodák.
Most mennem kell...folyt. köv.
