Vladimir, az Átok.
Ezt a címet is lehetne adni ennek a résznek. Mert, gyenge kezdés után erősen visszaesett a mi Vologyánk. Ugye kénytelen voltam kiosztani neki 48 órán belül két figyelmeztetést, ami per pillanat azt jelenti, hogy a következőnél van egy repülőjegye hazafelé. Fékezem magam, bár Dmitry, a chief igen csak rágja a fülemet, hogy osszuk már ki neki a harmadikat is. Amúgy ő csak Funny Guy-nak hívja a második tisztet.
Vladimir azzal szállt be, hogy ő itten majd jól ki lesz nevezve chiefnek. Merthogy neki otthon ezt ígérték. Adrian is javasolta őt kinevezésre, én nem tudom, két hónap alatt mit látott benne. A tengerészt, azt biztos, hogy nem.
Elsősorban nem képes maga körül rendet tartani. Az, hogy a kávéfőző környéke úszik a darált kávéban, a neszkávéban, és tele van kávéfoltokkal minden őrsége után, a legkevesebb. Az, már bosszantóbb, hogy négy óra alatt képes öt kávéskanalat szertehagyni a mi nem túlságosan báltermi méretű hidunkon, azért már némi tehetségre vall – csak nem tudom milyenre. Valamelyik nap egyenesen a számítógép billentyűzetén találtam egy kiskanalat, alatta egy sárga post-it lap, mert a kanalakat mindig arra teszi le. Erős dohányos, de arra még mindig nem tudtam rávenni, hogy égő cigarettával nem megyünk a térkép közelébe. Őrsége végén a híd úszik a hamuban, az egyik szék huzatát is kiégette már. A legszebb, amit a ceruzákkal művel. Dolgozik valamit, leteszi, és utána nem találja. Egy héten belül a harmadik ceruzát kellett aplikálni, mert az őrsége után nem találjuk. Tegnap végignéztem, hogy miként tervezi az útvonalat számunkra. Három ceruzát is használt egyszerre, ma reggelre egy sincs belőle a térképasztal környékén. Nem arról van szó, hogy nem dolgozna, vagy nem akarna dolgozni, de a csírája sincs meg benne a gondos tengerésznek, nem tud maga körül rendet tartani a munkájában, így nem alkalmas első tisztnek. Az IMO eszeseinek el kellene gondolkodni azon, tényleg remek ötlet volt- e az, hogy felsőfokú végzettség + 12 hónap gyakorlat + egy tanfolyam után már tiszti bizonyítványt lehet szerezni, és utána az első tiszti patent megszerzése sem egy nagy ügy néhány országban. Onnantól pedig már csak a barba tud keresztbe feküdni a kinevezésnek, és a rutintalanabbja, mint én, ezt nehezen lépi meg. Én személy szerint emlékszem még, milyen nehéz volt előre lépni, senkit nem akarok elvágni, de van amikor nincs más mód.
Vladimirnál pedig meg kell tenni, mert ne szidják a mamámat, hogy kineveztettem. Meg kell tenni, mert a legfrissebb akciói miatt égnek állt a hajam. Kezdődött azzal, hogy Rotterdamban szombaton kivitték a partra a tűzoltó felszereléseket, lélegeztető készülékeket, palackokat éves szervizre, feltöltésre. Vissza is hozták őket két nappal később – mi közben megfordultunk Tilbury és Rotterdam között -, a chief meg előszólított Vladit, hogy akkor jól nézze meg, mit kap vissza. Kiderült, hogy a levegő palackok osztódással szaporodnak. Nekünk van 25 darab, valahogy 26 jött vissza, de ez a mennyiség komoly gondokat okozott neki, egyszerűen egy óra alatt nem tudott eljutni odáig, hogy ezt most hogy. Egyszerű, kipakoltak a furgonból egy másik hajónak szánt palackot. (Marha nehéz ezt így legépelni, mert soha életemben nem használtam ezekre a dolgokra a magyar szavakat, még akkor sem, ha magyarokkal voltam együtt). Számolta előröl, számolta hátulról , de nem akart neki egyezni. Végül Gilvin, a tiszti kinevezésre váró KAB (rangidős matróz, Key AB – a szerk.) elunta, odament és rámutatott a szemmel láthatóan más típusú palackra, mondván: ez nem a miénk. Így a kérdés és Vladimir is nyugvópontra jutott. A következő dolog, amivel kiakasztott, az manőver közben történ. Ránk szakadt a monszun. Olyan eső volt, hogy nem láttam az első árbocot, és mivel két bárka közé kellett beállni, kértem Vladit, szóljon, ha a hajónk orra „tiszta” a bárka farától, azaz nem ütközünk neki manőver közben. Hátrázunk, hátrázunk , egyre közeledünk a mögöttünk rakodó bárkához, de semmi. Rákérdezek a rádión, hogy mi a helyzet elől, mekkora a távolság, erre jön a válasz: 20 (litván) méter. Ó drága barátom… Gondoltam én mindet, csak kedveset és szépet nem. Utána ülök a chiffel a cargo officeban (első tiszt irodája), jön a Funny Guy (copyright Dmitry), valahol összezsírozta a kabátja ujját. Ezt szépen végigkente a folyosó falán, meg az irodaajtón. A második gépész rászól, hogy hélló, nézd már, mit csinálsz, erre felkap az asztalról egy papírt – történetesen a veszélyes rakomány jegyzékét – és nekiáll vele törölgetni a kabátját. Illetve egyenletesen elkente a zsírt válltól csuklóig. Utána elkezdte maszatolni a falat. A chief is, a gépész is úgy meghökkent, hogy fél percig csak bámltak, majd a Dmitry elkezdett vele oroszul ordítani, egyrészt mert ekkora balfék senki nem lehet, másrészt azok ott a rakomány papírjai! Az ész megáll és ácsorog.
Mára rá kellett jönnöm, hogy útvonalat sem tud tervezni. Eddig itt nem volt rá szüksége, mert bejáratott útvonalon jártunk, „tollal volt a rotta meghúzva”, most szembesült a feladattal. Türelmesen segítettünk neki összeszedni a szükséges térképeket, összeírni azokat, amik nincsenek, majd amikor megjöttek, megmutattam neki, merre szeretnék menni. Így- úgy össze is rakta az útitervet, bár két részletesebb térképet kihagyott, biztos nem akarta rongálni őket. A fejemet akkor vakartam, amikor egyik térképről átlépve a másikra nem ugyanott volt a rotta. Hoppá, hamar rájöttem, hogy a srácnak fogalma sincs olyanról, hogy átviteli pont, fogta és húzott egy vonalat a térképen. Tehát azzal sincs tisztában, mi a második tiszt feladata. Ezek után azon már meg sem lepődtem, hogy az Öcsibocinak fogalma sincs róla, hogy Felixstowhoz hol van a pilot boarding ground (az a terület, ahol a révkalauz beszáll- a szerk.), pedig az elmúlt 8 hónapban legalább 10- 12 alkalommal járt már itt; a doog egyenes folyamányaként rosszul adta meg az érkezési időnket és nekem is, a gépésznek is késve szólt, erősen redukálni kellett a sebességet. És mi sem természetesebb, hogy amint átveszem tőle az irányítást, ő csak úgy van a hídon, pozíciót nem rak, a kommunikációban nem segít, fogalma sincs, mi történik körülötte. Kész kalandpark a fazon.
Van egy -2 fokos tájolóhibánk, ezt tudjuk nagyon jól, drága barátom mégis vígan kiszámolt nekünk + 0,4 fokot. Kértem, ezt a számolást mutassa meg nekem. Megmutatta. Valami számítógépes izé, ami állítólag hú de pöpec, de valójában nem, mert nekünk ugye ott a tuti hiba. Mielőtt lebaltáztam volna Funny Guyt, azért elvégeztem én is egy ellenőrzést vele. Nekem is azt dobta, hogy én vagyok a hülye. Mivel a hagyományos mosópor kihozta a foltot, azaz a kőkorszaki kézzel számolós szerint is van -2 fok hiba, mondtam a programnak, hogy ő a hülye és nyomtam egy uninstallt. Másnap FG (rövidítem a nevét, mert lusta vagyok; a maffia egyébként Balu mate- nek hívja) pánikrohamot kapott, hogy hová lett a progija, de mára megoldotta, visszatette. Én megint töröltem. Azt hiszem, elleszünk így egy darabig.
A Tilbury kanyar viccesre sikerült, mivel olyan tengerészes lett az idő, hogy Rotterdam induláskor a pilot elengedte a kezemet Rozenburg magasságában, mehettem kifelé egyedül. Nem volt egy nagy dolog, mivel a szombatra való tekintettel sehol egy bárka, befelé csak egy komp jött, a parti radaron meg árgus szemekkel figyeltek minket. Viszont az idő miatt a Temze révkalauz szolgálata is szünetelt, azt írta az ügynök, dobjak horgonyt és várjak. Könnyű azt mondani. Nálunk nagyobb vasak is ott kóvályogtak a horgonyzóhely közelében, mivel nem tudták leküldeni a görbe vasat. A Temze forgalomirányító pedig feltette nekem a 20 milliós kérdést, amikor bejelentkeztem: miért nem megyünk el Dover alá és vesszük ott fel a pilotot? Azt lehet? Persze, csak az ügynök „elfelejtette” megemlíteni nekem, mert óránként 100 fontba van a révkalauz szolgáltatás, Dovertől meg jó két órát utazik csak a pilot. A forgalomirányító volt olyan kedves és felkeltette az ügynököt, mondván hogy vagy elmegyünk Dover alá a pilotért, vagy minket felejtsenek el éjfélig, mert addig nem lesz jobb az idő, horgonyt viszont nem tudunk dobni, kénytelenek leszünk kint cirkulálni és égetni a drága bunkert. Öt perc alatt megjött az instrukció, hogy mars Dover alá révkalauzért. Én még boldoggá tettem a helyi erőket, mert a 22- 30 csomós eltartó szélre hivatkozva kértem egy vontatót. Most én, a múltkor bosszús voltam miatta, de most bizony kellett.
Érdekesek ez a bérlő, mert egyrészt repi keret nincs, így én senkinek nem adok cigit. Másrészt olyan jó spórolós, az összes angliai kikötő ügynöke arra kíváncsi, hogy van –e nekem PEC (Pilot Exemption Certificate – azaz révkalauz engedély, amely mentesít a pilot igénybevételétől) . Nincs, de ha lenne, akkor sem mondanám meg. Azért próbálkoznak, mert vannak olyan kiskapuk, ahol spórolhatnánk. Szerencsére ezt a döntést még nem vették ki a kezünkből. A következő telefonbeszélgetés hangzott el köztem és a bérlő között még Rotterdam előtt.
- Captain, Europortban lesz egy shiftelés (rakpartváltás), meg kellen oldani mooringmen (a kikötőkötelet partra húzó élőerő) nélkül az összes manővert.
- Sajnos az én legénységem nagyon alulképzett, nem tudnak repülni.
Tudni kell, hogy Europort a nagy konténerszállítók számára épült, amikor odaállunk a part mellé, majd két métert kéne átlépniük a srácoknak, lendület nélkül. Tavaly négy alkalommal potyogott a vízbe crew ilyen akcióból kifolyólag, per pillanat mindegyik barba a holland BV vendégszeretetét élvezi.
- Hát jó, de a shiftelést meg kellene oldani pilot nékül.
A szabályok megengedik, rajtam áll vállalom- e. A kacifánt ott van a dologban, hogy a folyami bárkák, amikből van bőven, nem jelzik a mozgásukat, angolul mg nem nagyon kommunikálnak, az én hollandom meg piszok gyenge.
-Hááááát, nézze uram. Elég nagy a forgalom ott, komplikált lehet, nem beszélek hollandul, igen kockázatos. De némi ösztönzés ellenében…
- Captain, sajnos erre nincs lehetőség, nincs rá keret, nem tudjuk elszámolni.
- Hmm. Akkor tudja mit, rendeljen pilotot. Én nem szeretnék felesleges kockázatot vállalni. (Főleg ingyen nem, ugye? – a szerk.)
Ebben maradtunk. Cserébe viszont két shiftelésünk volt az éjjel, az alvással nem volt gondom, mivel túl sok idő nem jutott rá. Mire reggel leindultunk, én már kissé mosott rongy voltam, de lesz ez még így se, mert a jövő hétre eléggé autóbusz jelleget ölt majd a járat: South Shields – Teesport – Immingham. Ezek macskaugrásnyira vannak egymástól, mondjuk az első kettőnél nem sok a révkalauzzal megtett táv, de Immingham a Humber folyón van, odáig kell egy kis idő, ráadásul zsilip, erős áramlat, hurrá. De csak 14-ig kell túlélni, mert addigra visszavárják a javításról azt a hajójukat, amelyiket mi most helyettesítjük. Egyébként jó üzlet lehet ez a feederelés, mert ahogy nézem, 5 hajót járatnak (lehet, hogy többet, de kétlem), de a rotterdami fő irodájukban van 12 ember. Azért ennyi embert eltartani, az ügynök céges autója meg egy Toyota hibrid, az sem kettő euró.
Nemsokára következik Rotterdam, utána meg a menetrendi buszjárat, hurrá, de a jövő hét végével ismét csendre számítunk. Én személy szerint azt vártam, hogy ilyenkor már otthon leszek, mivel eladják a hajót, de úgy fest, egyelőre semmi nem történik. Azt sem bántam volna, momentán így is jó.
Folyt. köv.
