Aki tudja, aki nem, ismét beszálltam. A Budapest – Frankfurt – Pireus repülőút olyan eseménytelen volt, amilyen egy ilyen út csak lehet. A Germanwings balesete után kicsit tartottam a német kamikáze pilótáktól, de semmi különös nem történt az út folyamán.
Athénban már várt a taxi és röpke 40 perc ámokfutás után már Piraeus kikötőjében találtam magam. A beléptetésnél persze nem volt elég az útlevél és a tengerészkönyv, öreganyjuk kínját is szerették volna látni, illetve fénymásolatot készíteni róluk. Fénymásolójuk nem lévén a közeli trafikban (aki nem tudná, hogy mi az a trafik, azoknak írom, hogy ez a görög nemzeti dohánybolt) sikerült minderre sort keríteni.
Másfél órás herce-hurca után megérkeztünk a konténer terminálhoz. A kapunál derült ki, hogy az ügynök szerencsésen elvesztette az útlevelem. (innen a bejegyzés címe) A kapus persze, élve a hires görög demokrácia által felruházott hatalmával megtagadta a belépésemet. „Szarjál sünt...”, mondtam neki – a személyim még mindig nálam van, fogom magam és haza megyek.
Kiderült, hogy véletlenül összefogták az egyik személyhajó utasainak az útleveleivel. Szerencsémre az ottani pursernek feltűnt a plusz egy útlevél és értesítette a bevándorlásiakat, akik pedig az ügynököt. Némi görög nyelven zajló hablatyolás utána cerberus megenyhült, s beléphettem az „ígéret földjére....”, pontosabban Fabiola nagyasszony fedélzetére.