Tianjinxingang....no, Dalian után ez a hely a második a sorban, amit habozás nélkül beszántatnék, s a sót sem sajnálnám tőle, ha lenne rá lehetőségem.
A daliani eljövetel, az apró géphibától eltekintve eseménytelen volt. Pár órányi lötyögés után jön a Lao-tie-shao-i szeparáció (egy virtuális úttest, amit kötelező használni, így tölcsérként hozza össze az arra kóborló hajókat....tetézve a káoszt), amiről már írtam régebben. Nem akarok ismétlésekbe bocsájtkozni - már posztoltam róla valamikor -, ez az a hely, ahol az „izzadt-tenyerű” harmadik tisztekből férfi lesz, a gyakorlott, tapasztalt parancsnok pedig barna alsónadrágot húz, mielőtt felmegy a hídra. (ennek okát hadd ne részletezzem, mindenki találja ki magának, hogy miért) Semmilyen, jelenleg ismert módon nem leírható a hajók ottani mozgása. Talán Brown mozgás elméletéhez lehetne hasonlítható, de szerintem még az is elmarad a valóságtól. Talán a Dalma fia, az Árpi tudna erről többet mesélni, magam nem vagyok jártas a témában, én cska egy eccerű marinájó vagyok. Legyen elég annyi, hogy több változós a történet. Térben és időben egyszerre jelen van pár tucat kereskedelmi hajó, néhány száz kinai kis hajó és néhány ezer eszement kinai halász. Ezek mozgását próbálja regulázni a helyi közlekedési irányító központ. Mondanom sem kell, ez egy igazi „no go”. Mindegy, mi ezt rutinból megoldottuk, (bár be kell, hogy valljam, nekem végig csukva volt a szemem).... irány Tianjin.
Itt is hasonló a helyzet, mint Dalianban plusz az ebben az évszakban mindennapos köd. Reggel hatkor vágtázunk befelé, mikor közlik velünk, hogy hajnal kettő óta a kikötő lezárva. „Szólhattatok volna előbb is”...morogtam magamban, de még menthető volt a helyzet, éles kanyar.....pozitív hős balra el. Találtunk egy viszonylag tágas helyet - mivel félek horgonyt dobni, mert előfordulhat, hogy nem tudjuk majd haza húzni - elkezdtünk sodródni. A mi „okos” ügynökünk két óránként küldözgette a butuska mailjeit, melyekben tudatta velünk, hogy a kikötő lezárva a sürű köd miatt. Mintha mi nem tudtuk volna. Régi mahartos vicc, miszerint kérdezi az egyik matróz a másiktól, hogy mi lesz vacsorára. Mi lenne? Manőver....jött rá a válasz minden esetben. Esetünkben ez nem így volt, este 11-re rendeltek bennünket a révklauz állomáshoz. Ha csak minket rendeltek volna. A kínai szervezést felülmúlni szerintem lehetetlen. Öten furakodtunk egy meglehetősen szűk helyen. Maersk Merette (400 m), Maersk Semakua (318 m), CMA-CGM Andromeda (366 m) meg egy törpe ZIM akármicsoda a maga 218 méterével...ja és mi. A két Maersk hajót rendelték előre, minket pedig 3.-nak. A kommunikáció teljes hiányát jelzi a kalauz állomás és a kikötő között, hogy ahogy felsorakoztunk egymás mögé (nyilván a rakpartnál elfoglalandó helyünk miatt) elkezdtek variálni. A ZIM hajó lett az első, mi a másodikak és a resztli. Nulla láthatóság, korlátozott hely, korlátozott viz mélység. Jól jött megint a barna alsó naci. A Maersk Merettet 16 csomóval értük utol, hol másutt, mint a kanyarban, cirka 1 kábelre. Ahogy elhúztunk mellettük látni véltem a parancsnoka arcát ( le volt sápadva rendesen), persze lehet, hogy csak az adrenalintól deliráltam. Hajnal kettőre part mellé álltunk. És kezdődött a cirkusz. Üzemanyag mennyiség ellenőrzés (mintha nem tegnap lett volna Dalianban), szennyolaj, szemét kiadás stb. Közben megérkezett a motorunk is. Emeld be, ereszd le a gépházba, szereld be. Hatósági vizsgálat közben letudva. Mondja az ügynök, hogy mivel Tianjin után Pusan lesz a következő kikötő, mindazoknak akik Kínában szálltak be, el kell menniük a bevándorlási hivatalba. Magam csak háromszor voltam eddig, egyszer a repülőtéren, egyszer Dalianban, egyszer meg a hajógyár előtt. A szabály az szabály, ha menni kell, hát menni kell. Igy lett 24.-én délután a tisztjelöltből megbízott parancsnok. (mert mentem én, az első, második és a harmadik tiszt, valamint a gép második, harmadik és egy kormányos matróz) Pünkösdi parancsnokságnak indult, mert az ügynök szerint 30 percet fog az egész igénybe venni, de egy egész délutánt betöltő kirándulás lett.....folyt. köv.
