Egy szösszenet Oroszországból. 

Bérlőnk terjeszkedik. A mostani járatunkat (Himalaya-service) bővítve betettek nekünk néhány balti-i tengeri kikötőt is. Ezért kellett nekem a szabadságom utolsó előtti hetében, Manilában egy három napos szimulációs kurzuson részt vennem. Néhányatoknak már meséltem, hogy mennyire haszontalan volt, ezért aztán nem is áldoznék rá karaktereket. Voltam, láttam, felejthető.

A balti-i tengeri kör három kikötőből áll, mint pedig: Klaipeda, Kalinyingrád, Gdynia. Méretünk miatt a kiel-i csatorna szóba sem jöhetett, maradt hát Dánia kerülése. Skagtól le Gedsenig jó 14 órás út révkalauzzal. Mit mondjak kb. annyira unalmas, mint Szuez. (vagy még inkább)

Klaipedáról nincs mit mondanom. (dehogy nincs)

Szűk bejárat, hosszú kikötőmedence a végén pördülés és kész.

Hogy az élet véletlenül se legyen egyszerű, bejött két „Homo Sovieticus” PSC officer (port state controll) bővített biztonsági ellenőrzést tartandó. Nem jártak sok sikerrel, de ez inkább legyen egy másik bejegyzés témája.

Kalinyingrád pusztán azért került be a körbe, mert jó olcsón lehet ott üzemanyagot vételezni. Az Oroszországgal szembeni szankciók miatt azonban nem lehet csak úgy tankolni, kell, hogy legyen valami fedőtevékenység is.

Erre találták ki a fortélyos üzletemberek, hogy rakjunk be egy raklapnyi ásványvizet. Érted? Egy 13000 TEU kapacitású hajó, fedősztoriként berak egy raklap ásványvizet.  

A helyi ügynök egy fiatal fiú volt, tűrhető angolsággal. Elém rakott egy kb. 10 cm vastag paksamétát, lepapírozandó a rakományt. Bill of lading, mate’s receipt stb.

„Te Grishenka – te ezt mind alá akarod íratni velem? – kérdeztem.”

„Keptyen nágyon sájnálom higgye el, de nyesszeszeri”.

„Hogy az ég rogyjon rád, meg az egész szovjet rendszerre” - gondoltam, de elkezdtem aláírogatni. Mivel látta rajtam, hogy nagyon nem szeretem, felajánlotta, hogy ő majd pecsételget.

Ismervén valamelyest a szovjet emberek lelkivilágát (humortalanságát), nem dobtam be a szokásos, poénom, miszerint a pecsét az ingyen van, mert a cég adja, de az alírásom az minimum 30 rubel. Nem akartam, hogy szegény fiú idő előtt szívrohamot kapjon. Azért úgy 100 szignó után, kibújt belőlem a kisördög.

„Te Grishenka, baj van”- mondom. Kikerekedtek a szemei: „mi á báj keptyen”?- kérdezte.

„Barátom, most látom csak, hogy a berakandó víz, mentes, én pedig bubisat rendeltem”- mondtam.

Lesápadt, felkapta a mobilját és vadul tárcsázni kezdett.

„Jaj te szép gyerek, lassulj le” - mondtam neki, „nehogy már rám hozd az FSB-t” (korábban KGB néven futott). „Akkor nincs baj? Jó lesz a mentes víz is?” – kérdezte.

„Jó, hát persze, hogy jó” – mondtam.

Ő megkönnyebbült, én pedig folytattam a körmölést. Vannak dolgok, melyek sosem változnak.

Következő úton már nem volt balti-i kör. Mit mondjak? Nem bánom.